Nélkülözhetetlen, kihagyhatatlan, kötelező....

Így lehet jellemezni Kim John Payne könyvét. Nélkülözhetetlen, mert sok szülőnek fogalma sincs, hogy mi a jó a gyerekének. Kihagyhatatlan, mert érthetően és követhetően leírja, hogyan lehet boldogabbá tenni gyermekünk mindennapjait. Kötelező, mert nagyon könnyű elveszíteni a fonalat a rengeteg lehetőség, a sok-sok tárgy, eszköz, játék, foglalkozás áradatában. Igen. Sok szülőnek fogalma sincs, mi kell a gyereknek. Nem azért, mert nem figyel rá, hanem ellenkezőleg. Nagyon is figyel. Áramlik az információ a tv-ből, a netről, hall az ember ezt-azt a terhesgondozáson, a játszótéren, óvodában, iskolában. Baba német, baba angol, baba ének, baba torna, baba masszázs, baba úszás, baba matek és olvasás. Aztán a szomszéd gyereke már jár karatéra, focizni, zenesuliba, nem is beszélve a német kurzusról. Igaz, hogy alig múlt négy éves, de megtehetik, jár és kész. Csakhogy kérdem én, miért? A gyermekeim születése előtt sem értettem, miért van erre szükség, amikor elolvastam a könyvet, világossá vált, hogy mindezt csak a "gyerekipar" generálta. Igaza van egy kedves pszichológus ismerősömnek, két nagy üzlet van a világon, a félelem és a gyerek.

De nem kell megijedni. A könyv sem azt mondja, és az én véleményem sem az, hogy márpedig a gyerek ne járjon sehova, semmilyen foglalkozásra, ott a játszótér és a kert. Egyáltalán nem erről van szó. Ami a legfontosabb, hogy a család egy bázis legyen. Egy támogató, meleg otthon, ahonnan indulva a gyermek megtalálja, ami számára valóban örömet okoz, amihez van érzéke, tehetsége, vagy csak valóban örömét leli benne.

A könyv fejezetről fejezetre segít a szülőnek "helyre tenni" a családi egyensúlyt, megtalálni az origót, rámutat a lényegre, a nyugodt, kiegyensúlyozott, harmonikus környezet szükségességére.

Hagyni kell a gyermekeket játék közben kibontakozni. Nem szükséges mindig irányítani. Ikreknél ez kicsit nehezebb, hiszen nagyon könnyen veszekedésbe fordul át a dolog. Azonban nem kell mindig igazságot tenni. Én magam is sokszor felpattanok dühömben, hogy ezek a kölykök csak veszekedni tudnak, és ha néha nem tudok azonnal berohanni, hogy igazságot tegyek (mert pl. nyakig benne vagyok a mosogatásban), mire beérnék, már szent a béke.

Hagyni kell, hogy a gyermek megtalálja azt az elfoglaltságot, amiben igazán örömét leli. Amikor megszűnik a külvilág, és képes valami olyat alkotni, amire a szülő is csodálattal néz. Hiszem, hogy ez bármi lehet. Abban kell támogatni a gyermeket, amiben ő szeretné. Ha ez a foci, akkor abban. Ha szereti, boldog tőle, netán tehetséges is, akkor miért ne? Mert abból nem lehet megélni? Dehogy nem! Kérdezzétek csak meg Dzsudzsákot. Ha az a klarinét, az szuper! CSapatmunka, kifinomult hallás, a komolyzene egyébként is nyugtat, fejleszt, a klarinét pedig elfér az ágy végében.